Van Wilder 3 & a New Cutie

Szóval ez a nap ilyen – filmezek egy kicsit aztán pedig megírom nektek mien – nap volt. Igazából a mostani film kapcsán mást gondoltam h megmutatok, mert maga a film igazából nem sok téren nyújt maradandót. Akad azért ahol igen, de csak sorjában. Szóval a film amit megnéztem az a Buliszervíz 3 néven fut magyar berkekben, de sztem még egyrészt friss is, továbbá a 2. rész sem volt annyira felkapott h ezután esetleg több figyelmet szentelnének a 3. résznek. A film maga igazából nem vmi nagy durranás ami igazából jobban felkeltette az érdeklődésem a filmel kapcsolatban az hunmg9természetesen egy hölgy. Ha már a film maga szar akkor legalább legyen benne mégis vmi nézhető. Tehát a film story-ja pofon egyszerű.

Adva van nekünk ugye az első és elég sikeresnek mondható részből ismert Van Wilderünk akit annak idején Ryan Reynolds nagyon jól alakított sztem. Igazából talán ezzel is vált ismerté. Gondolom a Deathpool spin-off miatt és a Green Lantern film miatt sem ért rá erre a szösszenetre, továbbá sztem nem is nagyon tudták volna megfizetni. Így kaptunk egy “új gyereket” aki kicsit hasonlít rá de sztem nem az igazi. 29z4ejdTehát a felállás az h Van első egyetemista évébe nyerünk betekintést, arról ahogyan odakerült és ahogyan elindította hódító útjára a “bizniszt”. Elég sok klisébe szaladtak bele a készítők ami nem javít a film minőségén. A egyetemen Van-nek hűnek kell maradni az apja örökségéhez amit már több generáció óta adnak át. Természetesen összerúgja a port az igazgatóval majd a helyi faszagyerek (aki mellesleg az igazgató csicskása is) barátnőjét, a gyönyörű és okos szőkét is megszerzi magának. Ebbe akarnak, itt-ott halvány probálkozással a szórakoztatásra vinni vmi fordulatot vagy annak látszót,  kevés sikerrel. A filmről röviden enynit tudnék elmondani mert am többet nem is érdemes. Ami miatt mondom h esetleg egyszer nézős az a csaj és az a sok cici amit felvonultat. Ennyi. A filmbuzin sem éppen értékelték túl az alkotást, kapot egy szép 3ast a 10ből.

Ami itt inkább kiemelnék az Kristin Cavallari, a női fószereplő, a nagy ő a filmben. Szerepelt Ő az MTV valoságshowjában , a Laguna Beach-ben és ennek is köszönheti ismertségét mert talán az egyik legkedveltebb szereplő volt. Én inkább a kis aranyos arca miatt figyeltem fel rá. Így megint csak ujjabb versenyzővel bővül a “cute girl” kategória. Akinek esetleg akadnak kétségei efelől, annak adok rá jó okokat ;) cavallari_10US-CINEMA-MAX PAYNE-LAKINkristin_07kristin_09kristin_10A fotós remekül elkapta a mi kis Kristinünk egyik legelőnyösebb oldalát :)

0 Válaszokr to “Van Wilder 3 & a New Cutie”



  1. Vélemény?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Kategóriák

Kövess nyomon Twitteren

Hiba: Kérlek, győződj meg arról, hogy a Twitter profilod nyílvános-e.

Naptár

augusztus 2009
H K S C P S V
« júl   szept »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Látogatottság

  • 48,764 látogató

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.