Hajsza a személyi miatt

A csütörtöki napom arra ment el lényegében, h megcsináltassam a személyimet, mert már aug 22 óta érvénytelenné vált és nem éppen tetszetős, ha esetleg bármilyen oknál fogva igazoltatnak és nem tudok felmutatni egy érvényes személyi igazolványt. Nemrég írta Tsipa kommentben, h várja a postot, mert neki is esedékes eme dolog, szóval fokozottan ajánlom a figyelmébe . Nah akkor essünk neki az események elmondásának.Sajnos mivel hivatalos ügyet kell intézni ilyenkor a hivatalban az ügyintézésre fordított időintervallum elég szűk, és ráadásul pont a nap ellenkező részében kell tevékenykedni, mint ahogy azt az egyetemista természetes élettere és szokásai engedik. Tehát korán kellet kelni, h hazautazzak, majd otthon elmenjek az okmányirodába, h megújítsam azt a kis kártyámat, amit egyébként szinte nem is használok, mert mindenhol az egyetemi diák a lényeg. Szóval a fél 9-es vonathoz lőttem be az indulási paramétereket. A szokásos nyűgös ébredés után és a búcsúzás után megint csak magányos buszozásba kezdtem a Nagyállomás felé. Szólt a fülemben a kellemes kis IceBeach-es Bari mix, amikor is egyszer csak arra lettem figyelmes, h néhány méterre tőlem vki integet nekem a peronon. Elsőre még az – álmosság miatt talán – fel sem fogtam, h ki, mi az, aztán látom, h az illető Brigi néni, a volt rajztanárom. Olyan fura, soha nem fogom megszokni, h tegezhetem hiszen csak néhány évvel idősebb nálam. De számomra akkor is olyan fura, h nem csókolommal meg magázva köszönjek egy volt tanáromnak de majd egyszer talán megszokom. Nagyon örültem amúgy, h találkoztunk, mert már idejét nem tudom mikor beszéltem vele személyesen, annak ellenére, h Ő is debreceni, igaz több helyre is eljár tanítani. Pont ezelőtt pár nappal mesélte Hugi, h érdeklődött felőlem, h mi is van velem, meg a képek alapján milyen jól elvagyok itt Debrecenben. Így a hazáig tartó vonatúton szépen el is meséltem nagyvonalakban milyen is most nekem itt és h aktuálisan mi van éppen (egy bő év eseményeit azért nem lehet elmondani egy óra alatt, még ha olyan sokat és olyan gyorsan is beszél az ember mint én ). Így szinte egy szempillantás alatt haza is értem. Az állomáson úgy váltunk el, h mivel egyikünk sem szeretne egyedül menni vissza, így a fél 3as vonathoz belőjük a tennivalókat. Hazafelé vettem az irányt, ahol bedobtam pár falatot majd akkor essünk neki az utazásunk céljának az ügyintézésnek.

Irány a városháza, ahol az okmányiroda helyet kapott. Szépen megkerestem a megfelelő irodát, bekopogtam és mondtam, h milyen ügyben érkeztem. A hölgy szépen elkérte az adataimat, kérdezte, h lakcímkártya kell e mellé vagy csak személyi. Mondtam, h csak személyi. Ezután a kolléga hozott pár formanyomtatványt. Tökre vicces, h egy személyihez is 6 helyen kell aláírni. Mert minden papírból van 3, ami látszólag mind ugyanaz, közben mégsem. Ezután jött a fotó, ami annyira nagyon szar lett, h az vmi hihetetlen. Úgy nézek ki a képen, mint aki most szabadult vagy most ültették le fél-életfogytiglannal. Ez az igazolványképek jellemzője egyébként is, de az vmi katasztrófális lett. Ezután mondták, h majd akkor szólnak ha kész meg minden és addig kaptam egy ideiglenest. Itt viszont adnék egy plusz pontot nekik, mert lehet csak én vagyok tudatlan meg elmaradott, de utoljára amikor én ideiglenes személyit láttam halottam az egy papír volt. Most ezzel ellentétben egy fajin kis laminált kártyát adtak.A képet mindenki érdekében kitakartam de meg akartam mutatni, h milyen fajin kis kártyával élek az eredeti érkezéséig. Miután minden ilyen nemű ügyet letudtam, hazamentem pihenni. Mit is csináljak otthon a notim nélkül, hát igen egyszerű a válasz, üljek le az asztali géphez Shiftezni . Kár, h már annyira megszoktam a kart meg annyival is kényelmesebb, úgyhogy eszméletlen szenvedés volt így bill-en játszani megint. Még egy kellemes és hatalmas adag makaróni kellet ahhoz, h nyugodtan tudjak elindulni a fél 3as vonathoz. Itt ugye ahogy megbeszéltük megint csak Brigi nénivel utaztam és megint se perc alatt elrepült az az egy óra mire felértünk Deb-be. Itt már a Drágaságom várt rám, így indultunk el a kémia felé ahol neki majd órája lesz. Ezután én hazafelé vettem az utam, de mivel senki nem volt semerre, elég unalmas volt egyedül csücsülni a lakásban. Ekkor jött Viktor ötlete, h menjünk a Fórumba kajálni meg Shiftezni kicsit. Gyorsan informálódtam a többiek elhelyezkedéséről a városban, majd én is elindultam. Mire odaértem már a srácok a kaja részén túl is voltak, szóval mentünk is le a Saturnba. A Shift azon az LCD TV-n, azzal az 5.1 el és a PS3 karral vmi olyan komoly játékélményt ad, h az vmi eszméletlen. Kár, h ez az összeállítás kb fél milkát kóstál.

Az este hátrálévő része miatt lettem ám eléggé ideges. Ugyanis történt az, h Nikimmel táncolni fogunk a gólyabálon bécsi keringőt. Nah már most aki ismer ezután a mondat után már szakad a röhögéstől, h én keringőzök. Igenis de . Eléggé izgultam, feszült voltam és ideges a tánc miatt, mert mit ne mondjak ez a dolog nagyon nem az én asztalom. A szalagavatón sem táncoltam, mondjuk ott párom sem volt. A lényeg, h most mégis fogok, csak nem lámpalázas vagyok és ideges. Ez akkor csúcsosodott ki, amikor a többiek még kitalálták azt, h eljönnek és megnéznek. Hát itt heves tiltakozásba kezdtem, mert akkor csak még jobban ideges lennék. Majd eljöhetnek és megnézhetnek táncolni, ha annyira akarnak nem azt mondom, de majd csak akkor amikor már úgy érzem, h nem vagyok annyira béna és mások is láthatják a produkciómat. Tibinek itt tartozom egy hatalmas köszönetért, majd még azt meg kell h adjam, Te Tiborom tudod miről van szó és még egyszer mondom, h nem tudok eléggé hálás lenni érte . Nah tehát elkezdődött a próba, vagyis a képességfelmérés. Annyira azért nem voltam tudatlan ugyanis amikor a többiek táncoltak a szalagavatón, mindig mesélték, h így meg úgy kell lépni és végig gondolva nem is volt nehéz, de soha nem próbáltam ki. Hát most ez az idő is elérkezett. Igazából az eleje kicsit döcögött, de utána talán picit javultam magamhoz képest. Ami szerény személyemnek hatalmas problémát okozott az az, h a hátralépésnél ballal kell, és én azt mindig jobban tenném, mert ugye a kosárban úgy van a sarkazás, és mivel már elég régóta benne vagyok a “szakmában” csak ez rögződött belém. Tehát ezen a ponton a 2 lépés összegabalyodott kicsit a fejemben és ez okozott kavarodásokat. A forgásnál már szerencsére sikerült annyira a lépésre koncentrálni, h nem léptem el olyan sokszor, mint eleinte. Én nem éreztem, h jól ment volna, de Tibi is (aki külső szemlélőként) a többiekkel együtt azt mondta, h teljesen rendben volt amit összehoztunk, voltak sokkal-sokkal bénábbak is. Hát nem tudom, majd gyakorolni kell és akkor talán úgy érzem menni fog.

Az este hátralévő részében a kolitéren üldögéltünk a bandával, beszélgettünk és vízipipáztunk, amiért megint csak Nagy Tesónak kell köszönetet mondani. Megint csak almás dohányt szívtunk, ami még mindig nagyon finom és jóleső. Ahogy lassan elkezdett a tömeg hazafelé vágyakozni meg is indultunk hazafelé. Én még jó szokásomhoz hívem már, hazakísértem Nikit, majd ezután indultam csak az albi felé. Itt még kis blogolás és fürdés után estem az ágynak, h a pénteki logika gyakra viszonylag elég alvás után, kipihenten tudjak majd bemenni.