2009. szeptember havi archívum

Egy kis közérdekű

Sajnálatos módon engem is utolért az a dolog, amit már nagyon régóta halasztgattam de most úgy láttam, h nem húzhatom tovább tenni kell vmit. A laptopomról van szó, mégpedig annak a is a processzor hűtőjéről, ami 2 ponton sem úgy működik, ahogy az elvárható volna. Egyrészt bekapcsoláskor is, meg úgy alapjáraton is olyan zörgő hangja van, olyan szinten zavaró, h az vmi hihetetlen. A másik probléma pedig az, h emellett még a hűtő lassan már 0 hatásfokkal működik, ugyanis a procim jószerivel 80-90 fok közötti hőmérsékleten üzemel, ami azért lássuk be nagyon nem egészséges. Drasztikusan csökkenti a proci élettartamát, másrészt pedig nem lehet normálisan az ölembe venni a gépet, mert kurva meleg. Részletek a tovább mögött. Olvasás folytatása ‘Egy kis közérdekű’

Védett: 7vége Nikivel Debrecenben

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

House season 6 start

index-11.phpA múlthéten kezdetét vette a már annyira várt House, a 6. évaddal. Nagyon durván lett vége az 5. évadnak(ahogy ezt már számtalanszor hangosztattam :)) és elég sok érdekességgel kecsegtetett a folytatás a promók alapján. Most igaz kis csúszással is de csak sikerült megnéznem a 6. évad dupla részes kezdését. Már nagyon nagyon vártam, h mi is van a mi kedvenc és bunkó dokinkkal az elvonón. Arra gondoltam, h most kicsit spoileresen és részletesen leírom, h mi is volt a szezonnyitóban és majd pár szóban összegezzem a dolgokat. Minden a tovább mögött. Olvasás folytatása ‘House season 6 start’

08-as Rihanna

Rihannáról még nem nagyon volt kép, de most ez is elérkezett. Elég sokat változott a bemutatkozása óta eltelt időszakban és elég széles skálát bejárt a stílusa is. Nekem a hosszú haj és a kis aranyos “cute girl” szerű rnb “fílíngű” összeállítás nagyon bejött. Elég furcsa volt, amikor az Umbrella klippjében megláttam rövid hajjal de aztán azt is megszokta és megszerette az ember, így voltam ezzel én is. Manapság azonban már-már olyan túlzásokba esik amik nagyon nem tetszetősek. Erről Viktor ki is fejtette a véleményét, és egyet is értek vele teljes mértékben. Azért, h rövid hajjal is nagyon jól néz ki arra most itt van egy remekbe szabott fotósorozat ami a Company magazinban szerepelt tavaly.index-27.php Olvasás folytatása ’08-as Rihanna’

Nikis Hugis péntek

“A pénteki nap az idei szorgalmi időszakban sztem nem lesz a kedveceim közt.” Gondoltam ezt akkor, amikor kiderült az, h a logika gyakom reggel 8-kor lesz péntekenként. Ez ugye azóta sem változott és nem is fog. Tehát megint csak maradt a nyűgös és fáradtságos korán kelés, majd a bevánszorgás órára. Szerencsére, h jobb hangulatban induljon a nap, reggel még pár percre találkoztam Nikivel. Ezután vette kezdetét kis késéssel a gyakorlat. A múltkorin még kicsit rozsdás voltam, most azonban már jobban képben voltam, sőt teljes mértékben képben voltam, ezt talán annak köszönhetem, h bent voltam előadáson.SDC10602
Olvasás folytatása ‘Nikis Hugis péntek’

Hot Topic

A Jennifer’s Body kapcsán egyre többet hallunk mostmár (még mindig ) Foxiról de mostmár a film kritikái is megjelentek, amik elég erősen leszólják a filmet. Én még nem tudom milyen, mert még nem láttam, de semmi eget rengetőt nem várok tőle hiszen az egészet csak Megannal akarták eladni. Ennek ellenére mindenféle képpen meg fogom nézni, igaz nem moziban csak egyszerűen itthon a srácokkal. Már van is fent egész jó minőségű camos felvétel, de sztem csak várok egy divx-re. Eddigiek alapján a film csúnya bukta, annak ellenére is, h a TF-es üdvöskével akarták eladni. Nem rég volt ilyen rajongói “kérdezz felelek”, ahol ugye Foxi is megjelent. Szemezgessünk innen pár képet.Megan-fox.net Olvasás folytatása ‘Hot Topic’

Hajsza a személyi miatt

A csütörtöki napom arra ment el lényegében, h megcsináltassam a személyimet, mert már aug 22 óta érvénytelenné vált és nem éppen tetszetős, ha esetleg bármilyen oknál fogva igazoltatnak és nem tudok felmutatni egy érvényes személyi igazolványt. Nemrég írta Tsipa kommentben, h várja a postot, mert neki is esedékes eme dolog, szóval fokozottan ajánlom a figyelmébe :D. Nah akkor essünk neki az események elmondásának. Olvasás folytatása ‘Hajsza a személyi miatt’


Népszerű bejegyzések

Kategóriák

Top Clicks

  • Egyik sem

Kövess nyomon Twitteren

Hiba: a Twitter nem válaszol. Kérlek várj néhány másodpercet, mielőtt frissítenéd az oldalt.

Naptár

2009. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Látogatottság

  • 55,837 látogató